A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közönség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közönség. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 29., szerda

Miért nem figyel rám a közönség? - avagy hogyan maradjunk érdekesek


kép innen: http://www.salon.com



6 lehetséges ok, ami miatt a közönség figyelme elkalandozhat prezentáció alatt:

  • Érdektelen, amiről beszélsz
  • Már hallotta
  • Elvesztette a fonalat
  • Összezavarodott
  • Valamiből túl sok van
  • Túl hosszú

Tehát ahhoz, hogy fenntartsd a közönség figyelmét a prezentáció alatt, nem kell mást tenned, mint ezt a 6 dolgot elkerülni.

1. Magyarázd el, hogy amiről beszélsz, az fontos számukra
Már rögtön a prezentáció elején magyarázd el, hogy miért fontos a számukra az, amiről beszélni fogsz. Mutass rá, hogy mi az a dolog, ami őket személyesen érinti.

2. Mondj valami újat
Mondj valami érdekeset a közönségnek, valami olyat, amiről még biztosan nem hallottak.
Ha ez lehetetlen, helyezd más perspektíva vagy hangsúlyozd ki egy kevésbé vizsgált oldalát.

3. Legyél jól szervezett
Prezentáció hallgatás közben könnyű elveszteni a fonalat. A prezentáció nem könyv, ahol vissza tudunk lapozni, ha valamit nem értettünk pontosan. Prezentáció esetében az előadó "jóindulatára" vagyunk utalva, hogy mennyire segít nekünk követni az előadást. 
Ezért tehát legyen a prezentáció jól felépítve és előadás közben tegyél utalásokat arra, hogy éppen melyik részről van szó, hogy melyik rész volt korábban és miről fog szólni a következő.

4. Legyél világos
A magyarázataid legyenek érthetőek. Ha a közönséged nem érti a gondolatmenetet, nem fog többet figyelni. Hogy mennyire vagy érthető, teszteld előzetesen kollégákon, barátokon. Addig csiszold a mondanivalód, amíg nem teljesen világos és azonnal érthető.

5. Építs a változásra
Az emberek észreveszik a változást. Például addig nem veszed észre a légkondicionálót, amíg ki nem kapcsol. Használd ezt a tényt arra, hogy fenntartsd a közönséged figyelmét.

Változtatások, amivel prezentáció közben élhetsz:

  • a hely, ahol állsz
  • az eszköz, amit használsz: powerpoint, flipchart, tábla, vagy épp semmi
  • a tartalom, amit előadsz: tények, vélemények, történetek, statisztikák, metaforák
  • a stílus: emocionális vagy épp logikus
  • előadásmód: beszéd, vita, kérdés-válaszok


6. Legyél rövid
Egy idő után nehéz passzívan ülni. Egy egyedül tartott prezentáció ne legyen hosszabb, mint 60 perc.
Egész napos tréning esetén próbáld úgy intézni, hogy ne beszélj 15 percnél többet egyszerre és a 15 perce részek között aktivizáld a közönséget (kérdezzenek, írjanak, rajzoljanak, vitassanak meg valamit).



2013. május 6., hétfő

Amit a közönségről tudnunk kell


kép innen :http://blog.mbabasecamp.com

Amikor a prezentációra készülünk, nem haszontalan dolog készülő előadásukat leendő közönségünk szempontjából is megvizsgálni. Mert az egy dolog, hogy mi fogunk előadni - de nekik kell majd végighallgatni.

Mi az amit érdemes tehát átgondolni?

1. Mi az a jellemző tulajdonság, ami közönségünk minden tagjáról elmondható?
Egy közönségnek általában egy vagy kettő olyan közös tulajdonsága van, ami mindenkire ráillik - ilyen lehet a foglalkozásuk vagy az üzletág, amiben érdekeltek, vagy az élethelyzetük, a lakóhelyük vagy valamilyen közös érdek vagy érdeklődési kör. Ezen információk ismeretében mondanivalónk alátámasztása sokkal hatásosabb lesz.

 - Olyan példákat válasszunk, ami a közönség számára felfogható, amit hozzá tudnak kötni a mindennapi életükhöz. Például ha kisvállalkozóknak tartunk előadást, akkor kisvállalkozókról hozzunk fel példákat és ne az 500 legnagyobb vállalkozással példálódzunk.
 - Idézzünk olyan emberektől, akiket jó eséllyel ismernek és elismernek, vagy rendelkeznek a közönség jellemző tulajdonságával.

2. Mit tudnak a témámról?
Azaz milyen tudásszinttel rendelkeznek arról, amiről beszélni fogunk és mi az, ami őket ezzel kapcsolatban a leginkább érdekli?

- Az előadás fő üzenete (key message) legyen az, amire a közönség leginkább kíváncsi. Különböző közönség különböző fő üzenetet kíván meg, még akkor is, ha ugyanarról a témáról szól az előadásunk. Egy új iszapvíztelenítő gépről szóló előadásnak más az üzenete akkor, ha azt a szennyvíztisztító telep üzemeltetőjének mutatjuk be és más az üzenete, ha a szennyvíztisztító telep tervezőjének kell bemutatnunk. Az üzemeltetőt az érdekli, hogy mennyibe kerül üzemeltetni, a tervezőt pedig az érdekli, hogy mekkora a víztelenítési hatásfoka.
- Készüljünk fel a kérdésekre, amik a fő üzenettel kapcsolatban a közönségtől várható.

3. Milyen érzésekkel viseltetnek a téma iránt?

Mennyire érdekli őket a prezentációnk? Ha tudjuk, hogy valószínűleg érdektelen lesz a közönségünk, találjunk egy erős érvet, hogy miért is hallgassanak végig és ezt előadásunk legelején vessük be.





2013. március 11., hétfő

Egyszerű tippek egy remek prezentációhoz

Prezentáció a prezentációról. Sok ilyen prezentáció születik, ebben a blogban is szerepeltettünk már többet is. Igazából mind hasonló témakörökről beszélnek és hasonló tanácsokat adnak, mégis érdekes és érdemes őket megnézni. Egy-egy új kép, egy ötletes megfogalmazás segíthet jobban megérteni a lényeget és megtörténhet, hogy amit az előző prezentációból nem értettünk meg, a következőben megvilágosodik.



2013. február 18., hétfő

Információ szemléltetés grafikonnal - „darabolós” módszer



Prezentációinkban sokszor használunk grafikonokat, mivel valóban kiváló szemléltető eszközök és nagy segítséget jelentenek abban , hogy a számokat és trendeket kézzelfoghatóvá tudjuk tenni.

Mégis sokan és sokszor esünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, hogy az az összetett grafikon, amit napokon keresztül szerkesztgettünk, hallgatóságunknak egy szempillantás alatt áttekinthető és befogadható lesz.

Hogy ez tényleg így legyen, érdemes a grafikonra még egy kis időt szánni és úgy bemutatni a prezentációban, hogy az tényleg segítsen az információ átadásában.

A módszer lényege, hogy a grafikonon szereplő információt egységenként „adagoljuk” a hallgatóság részére. Először mutatjuk pl. a címet, aztán a tengelyeket, a tengely-értékeket, aztán következhet maga a grafikon, végül pedig külön ki is emelhetjük azt, amit ábrázolni szerettünk volna valójában.  
Kicsit ahhoz hasonlít ez a módszer, mintha ott helyben rajzolnánk meg a közönségnek a grafikont egy táblára vagy egy papírdarabra.

A módszert az alábbi egyszerű  grafikonnal szemléltetjük. (Képek klikkre nőnek.)

Holnemvolt Zrt. nyereségének alakulása hagyományos grafikonnal:

  

És a „darabolt” információ módszerével:
 


PowerPoint segítség itt.




 

2012. október 8., hétfő

Gördülékeny prezentáció - hogyan kerüljük el a kínos csendet



Egy praktikus ötlet arra vonatkozóan, hogy hogyan kerüljük el a két dia között beálló csendet és szünetet.

A legtöbb prezentáció úgy készül és úgy áll össze, hogy egy gondolatmenet egy diához kapcsolódik, azaz   1 gondolat = 1 dia,     így tehát, mikor egy gondolat véget ér, és még nem kezdődött el a következő gondolat/nem jelent meg a következő dia, akkor bizony egy rövid szünet keletkezik.

Miért baj ez?

Ez a szünet

- egyrészt baj azért, mert a közönség figyelme lekötetlen marad és lehetőség adódik az előadástól és tőlünk független figyelemlekötő gondolatok felbukkanására a közönségben ülők fejében (mi lesz az ebéd? mit kell még csinálnom délután? vajon fog esni holnap?).

- másrészt baj azért, mert mi magunk, mint előadók is megakadunk egy pillanatra és újra fel kell vennünk az előadás fonalát a következő dia megjelenését követően. És az pedig közismert tény, hogy valamit folyamatosan működtetni mindig kevesebb energiát igényel, mint ki-be kapcsolgatni.

Hogyan kerülhetjük el ezt a haszontalan szünetet?

Készüljünk rá és a megelőző diához tartozó gondolatmenet végén, szünet tartása nélkül, gondoskodjunk egy rövid átvezető mondatról, ami felvezeti a következő diát. Itt olyasmikre kell gondolni, mint például:

.....Ezek alapján tehát arra a következtetésre jutottunk, hogy...

.....A vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy...

.....A folyamat következő lépése pedig...

Ezeket az átkötéseket a prezentáció begyakorlásakor érdemes kitalálni és megjegyezni. Sőt, pánik esetére érdemes lehet a saját prezentáció-vázlatra az egyes diák mellé fel is jegyezni az átkötőszövegeket, így rövidzárlat esetén is jó szolgálatot tudnak tenni.

Kép és ötlet innen.

2012. szeptember 3., hétfő

Felkészülés és gyakorlás

A most következő prezentáció egy újabb remek prezentáció arról, hogy miért is fontos dolog a prezentáció, hogyan érdemes egy prezentációra felkészülni és miért olyan fontos a gyakorlás.

A tartalmon kívül a prezentációra is érdemes figyelni, mert az is nagyon profi.
A prezentáció alatt a slide-ok feliratait lefordítottuk magyarra.







1. A beszéded mérgező
2. A kommunikáció egy univerzális emberi jellemző.
3. Mindenki kommunikál.
4. Szóban.
5. Non-verbálisan (azaz nem szóbeli eszközökkel).
6. Vizuálisan.
7. Zenével.
8. Étellel vagy ízekkel.
9. Mozgással.
10. Hát igen. Körülbelül az idő kezdete óta kommunikálunk.
11. Mégis, a kommunikáció az egyik legkevesebbet gyakorolt emberi jellemző is egyben.
12. Az egyetlen és legnagyobb probléma a kommunikációval...
13. ..az az illúzió, hogy megtörtént (G. B. Show)
14. Mindenki azt mondja: Én egy nagyszerű kommunikátor vagyok!
15. Mégis - fogadd el tőlem - a legtöbben nem vagyunk azok.
16. Megjegyzés: az átlagos előadóval szemben a bohócok VALÓBAN nagyszerű kommunikátorok!
17. Lekötnek és megmozgatnak másokat.
18. Közönség-központúak.
19. Kockázat-vállalók.
20. Nancy Duarte (www.duarte.com) szerint a megkérdezett vezetők 86,1%-a gondolja úgy, hogy az erős kommunikáció közvetlen hatással van a sikereire.
21. Mégis, mindösszesen 25,2%-uk gyakorol többet, mint 2 óra egy nagy téttel bíró prezentáció előtt.
22. Kifejlesztettünk egy SZÁRAZ kommunikációt.
23. Hogyan tudjuk kifejleszteni a NAGYSZERŰ kommunikációt?
24. Először is tanuljuk meg, hogy minden prezentáció nagy téttel bír. (Nancy Duarte: Slide:ology)
25. A kommunikáció, úgy mint minden beszélgetés, megbeszélés, prezentáció és iskolai előadás - nagy téttel bír.
26. Öt tipp a kommunikációs fejlődéshez:
27.  1. Értsd meg a közönségedet
28.      Alkalmazkodj a közönség visszajelzéseihez.
29.      Az érzelmek cselekvésre ösztönzik a közönséget.
30.      Közönség nélkül nincs rezonancia (azaz együttrezgés).
31.      Ne önző légy, hanem önzetlen.
32.  2. A látás kiüt minden más érzékelést
33.      A felsorolások ölnek
34.      Párosíts egy képet és egy tiszta gondolatot. Segíts a közönségnek minél több információt hosszú időre megjegyezni.
35.      A Compfight és a Flickr a barátaid. Válassz "creative commons" képeket, jelöld meg a forrást.
36.  3. Készülj fel és gyakorolj
37.      Szánj elég időt a kommunikációra.
38.      36 - 90 óra kell egy 1 órás, 30 diás prezentációra: elemezni a közönséget, ötleteket gyártani, forgatókönyvön gondolkodni, vizuális tervezést végrehajtani.
39.      Soha ne hagyd elszállni a beszédedet! (A felkészületlenség prezentációs idegességhez vezet.)
40.      Próbálj úgy, mint a TEDen előadók. Minden rövidebb a beszéd, annál több idő marad az ismétlésre. (Nancy Duarte)
41.  4. Légy empatikus a közönséggel. 
42.      A közönség a barátod, nem a riválisod.
43.      Észre kell vennünk, hogy mindannyian különbözőek vagyunk abban, ahogy a világot észleljük.
44.      És ezt a felismerést útmutatóként kell használnunk a másokkal való kommunikációban.
(Tony Robbins)
45.      Koncentrálj arra, hogy megkülönböztesd magad másoktól.
46.      Sir Ken Roobinson, az iskola megöli a kreativitást. Egy empatikus beszéd: 13,4 millió néző.
47.      Ne adj elő olyan prezentációt, amit nem szeretnél végigülni. (Nancy Duarte)
48.  5. Folyamatosan fejleszd a képességeidet.
49.      Olvass, iratkozz fel, kövess. Megjegyzés: ezek csak példák a számtalan lehetőség közül.
50.      Olvass - a prezentálás új útjairól.
51.      Olvass - a tartalomról és az előadás módról.
52.      Olvass - a vizuális tervezésről.
53.      Iratkozz fel blogokra (philpresents, ethos3).
54.      Iratkozz fel oldalakra (six minutes, creative communications).
55.      Kövesd: empowered presentations, slides that rock).
56.      Kövesd: Jessedee, Emiland.
57.      Kövesd: David Crandall, Mars Dorian.
58.  Ez itt nem a legerősebb, sem nem a legintelligensebb faj a túlélő fajok között..
59.  ...de a legfogékonyabb a változásokra. (Charles Darwin)
60.  Turbózd fel a beszédedet és változtasd meg a világot!

2012. augusztus 6., hétfő

Mitől jó? #7

Van egy olyan oldal, hogy www.ted.com, ahol sok-sok gondolatébresztő előadás látható.
Előadás tehát, élő emberrel, nemcsak a prezentáció. Innen való a most következő videó is. A 28 nyelvű feliratozás között a magyar is megtalálható.

Az előadó hölgy egy prezentációt is készített az előadásához, amit a videóban szintén látni fogunk. Megfigyelhető, hogy milyen precízen hangolta össze prezentációjának képeit a mondanivalójával, hogy hogyan emeli ki, hogyan hangsúlyozza a prezentációval azt az üzenetet, ami el akar mondani.

A hölgyet nézve és hallgatva kétségünk nem lehet afelől, hogy
- felkészült az előadásra,
- minden mondatának és gesztusának helye van,
- tudja miért ad elő és mi az az üzenet, amit át akar adni a közönségnek.

Szánjuk rá azt a 20 percet, hogy meghallgassuk.

Ja, hogy miről szól? Arról, hogyan lehet az, hogy a sok digitális kapcsolatunk mellett egyre magányosabbak vagyunk.

Sherry Turkle: Kapcsolódva, mégis magányosan?





A TED-ről bővebben itt: http://www.ted.com/pages/about




2012. július 30., hétfő

Prezentáció előadó nélkül



Valószínűleg a prezentáció eredetileg valóban egy előadói műfaj volt, azaz volt az ember - az előadó -, és őt kísérte a prezentációja. Segítette, kiegészítette, támogatta.

Aztán, később, a prezentációs szoftverek világában megszületett egy új műfaj:  az előadó nélküli prezentáció. Az előadó nélküli prezentáció tulajdonképpen egy önkifejezési forma is, valahol a vers, a novella, a fényképészet és a festészet határmezsgyéjén. Az előadó nélküli prezentáció előadó nélkül is megállja a helyét: narráció nélkül is átadja az üzenetet.

Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Az előadó nélkülire szerkesztett prezentációt elő lehet adni élőszóban is, közönséggel, de az élőszóval tervezett prezentáció nem állja meg a helyét önállóan.

Mire jó?

- Önéletrajz helyett.
- Előrehaladási jelentés helyett.
- Működési leírás helyett.
- Folyamat-ismertetés helyett.
- Reklámfilm helyett.
- Bármi helyett.

Miért jó?

- Szakaszosan adagolt információ: nincs unalom, nincs info-túlterhelés.
- Képi, rajzi, grafikai kiegészítések.
- Lapozható és visszalapozható (ellentétben egy videóval).
- Rövid, gyors, egyszerű és izgalmas.

Példa: 



2012. július 23., hétfő

5 gondolat...a mondanivalóról



Ez egy sokszor előcitált téma. Hogy legyen mondanivaló.

1. Ha nincs mondanivalónk ne tartsunk előadást. Ha muszáj előadást tartunk, azonnal álljunk neki mondanivalót keresni.
2. A jó mondanivaló belefér egyetlen mondatba. Keressük meg ezt a mondatot és lebegtessük a szemünk előtt, amíg az előadásra készülünk.
3. Akár rövidebb, akár hosszabb előadást tartunk, egészen biztosan nem lesz időnk mindent elmondani, amit az adott témáról elmondani szeretnénk. Szelektáljunk előre és a rendelkezésre álló időhöz szabjuk a tartalmat.
4. A közönségünk egészen biztosan nem azonos tudásszinten van előadásunk témáját illetően. Saccoljuk meg előre, hogy mekkora az átlagos tudásszint az adott témában, ezt osszuk el kettővel és erre a tudásszintre építsük fel az előadást.
5. Higgyük el azt, amit mondunk. Látszódjon rajtunk, hogy értünk ahhoz, amiről beszélünk és az utolsó vesszőig képesek vagyunk vele azonosulni.

kép innen: http://www.ihatepresentations.com

2012. június 25., hétfő

5 gondolat...a grafikonokról



A grafikonok nagyon jó szemléltető eszközök minden olyan esetben, amikor számokról van szó, legyen az műszaki, mérnöki vagy esetleg gazdasági téma.

Néhány gondolat arról, hogy a grafikonokat hogyan tudjuk igazán hasznossá tenni a prezentációkban:

1. Nem az a fontos, hogy minél bonyolultabb effektet állítsunk be az excelben, hanem az, hogy a grafikon érthető legyen. Három vonal is lehet tökéletesen szemléletes.

2. Egy grafikonon célszerű csak egy dolgot ábrázolni. Vagy - pontosabban fogalmazva - egyszerre csak egy dolgot. Legyünk egyszerűek, itt is, mint mindenhol.

3. Akkor használjunk grafikonokat a prezentációban, ha az tényleg hordoz többletinformációt, és adjunk időt a hallgatóságunknak, hogy megértse a grafikonon látottakat. Grafikonokat 2-3 másodpercre felvillantani  nem okos dolog - ráadásul így lehet nagyon gyorsan elveszíteni a hallgatóságunk figyelmét.

4. A színeket úgy állítsuk be, hogy oda irányítsa a figyelmet, ami a grafikonon igazán fontos. Éles, rikító, világos színekkel lehet a lényeges elemeket kiemelni.

5. Írjunk  kiegészítő szövegeket a grafikonra, ha a téma megkívánja.

2012. június 4., hétfő

Szöveg a prezentációban

Az ember agya nem képes egyszerre olvasni és a hallott információkat feldolgozni. 

Nem, nem képes.

Az ember agya nem képes egyszerre olvasni és a hallott információkat feldolgozni. 

Tessék kipróbálni.

Vagy ez, vagy az.

Ez iszonyú fontos dolog.

Ez azt jelenti, hogy amikor előadunk, és van egy prezentációnk is, és teleírjuk a diákat szöveggel, akkor

1) A közönség egy része a diákat fogja olvasni és egyáltalán nem fog ránk figyelni (20%).

2) A közönség egy része ránk fog figyelni (0,002%).

3) A közönség egy része összezavarodik a párhuzamos információtól és semmire nem fog igazán figyelni, ettől pedig  unatkozni kezd és elalszik (79,998%).


Ezt kivédendő praktikus ötletek:

a) Kevés szöveg, kevés szöveg, kevés szöveg.

b) Egy szó, vagy kettő, de maximum annyi, amennyi egy pillantással befogadható.

c) Ha hosszabb szöveget, pl. 1 mondatot (max. 1 mondat!!!), idézetet írtunk fel, hagyunk időt arra, hogy elolvassák.

d) Nem, ne olvassuk fel. Hagyjunk időt rá, hogy elovassák. Addig beszéljünk valami kevésbé fontosról, vagy köszörüljünk torkot, vagy sétáljunk innen oda, vagy onnan vissza.






2012. április 18., szerda

5 gondolat...a prezentáció helyszínéről

Furcsa tanácsok jönnek, de hatásosak.

1. Törekedjünk rá, hogy tudjuk, hol fogunk előadni. Konferenciákon előző nap, vagy reggel, nyitás előtt, lopódzunk be, nézzünk körbe a terembe, álljunk ki a vászon elé, nézzünk végig a széksorokon. Szokjuk a helyzetet.

2. Mikor gyakorolunk az előadásra, képzeljünk magunk elé a termet és az embereket is. Lássuk, hol a vászon és hol van gép.

3. Ha rajtunk múlik, hogy hova kerül a vászon, akkor intézzük úgy, hogy azt mindenki lássa (ez evidensnek tűnik, de hányszor nem sikerül!). Ablak mellé, elé, ahol tűz be a nap, lehetőleg ne rakjuk, semmi nem fog rajta látszani. A surlófénnyel szintén vigyázzunk.

4. A mesterséges világítással addig játszunk, míg meg nem találjuk az ideális megoldást. Ne legyen tök sötét. Fontos, hogy a pogácsával megtalálják a szájukat a hallgatók (vagy lássanak annyit, hogy jegyzetelni tudjanak).

5. Ha rajtunk múlik, időben állítsuk össze a "technikát", mire az első "hallgató" megérkezik, legyen minden kész. Ne akkor másszunk ki az asztal alól. Nem elegáns.




2012. március 19., hétfő

Kérdések előadás előtt - magamhoz



Pollack Expo tapasztalata alapján 2 kérdés, amire érdemes választ találni, mikor előadásra készülünk:

- Miért megyek oda?

Ez meglepőnek tűnhet, de ez egy fontos kérdés. Miért megyek oda?

Mert küldenek?
Vagy én akarok? Akarok én?
Van valami fontos mondani valóm?
Van valamilyen fontos tapasztalatom?
Csináltam valamit, ami mások számára is fontos lehet?
Fel akarom magamra hívni a figyelmet?
Fel akarom hívni a figyelmet a cégemre?
Fel akarom hívni a figyelmet a cégem termékeire?

Ha megvan a válasz, akkor jó ötlet úgy megfogalmazni az előadást - és összerakni a prezentációt - hogy az az elérendő célt szolgálja. 

- Mit akarok mondani?

Ez azért fontos, mert ebben a témakörben célszerű önkorlátozó magatartást tanúsítani. Ha valamilyen témában benne élünk, mert azzal kelünk és azzal fekszünk és a köztes időben is csak azzal foglalkozunk, akkor természetszerűen nagyon sok mondanivalónk lesz az adott témáról.

A baj csak az, hogy 20 perc nem elég arra, hogy ezt a nagyonsokmindent tényleg el is mondjuk.

Válasszunk egyet és tartsuk magunkat ahhoz.

És gondoljunk a hallgatóságunkra is egy kicsit (részletek itt).






2012. március 8., csütörtök

5 gondolat...a projektorról





Konferenciákon szerencsére nem az előadónak kell biztosítania a felszerelést, azaz nem neki kell megküzdenie a projektorral. Az élet azonban tud számtalan olyan szituációt teremteni, amikor igen. Ezekre az esetekre vonatkoznak a következő gondolatok:

  1. Egy projektort nem annyira nagy ördöngösség kezelni, de adjuk meg neki a tiszteletet. Tudnak meglepetést okozni. Az, hogy egy projektort tudunk kezelni, nem jelenti azt, hogy az összeset tudjuk. Sajnos ez ilyen szempontból rosszabb, mint az autó vagy a bicikli.
  2. Éppen ezért ismerjük meg jól a masinát, ha mi visszük magunkkal. Ha helyi gépet kapunk, érjünk oda időben előadás előtt, hogy legyen időnk bénázni és végszükség esetén segítséget tudjunk kérni. Lehet, hogy segítséget kérni ciki, de arra hivatkozva várakoztatni a közönséget, hogy nem működik a projektor - sokkal cikibb.
  3. A projektornak kell plusz két kábel: egy táp és egy olyan, amivel a laptoppal kell összekötni. Ezeket is vigyük magunkkal.
  4. Tanuljuk meg nagyon jól azt a billentyűkombinációt, amivel a projektorra lehet küldeni a képet. pl Fn+F8
  5. És ha megtanultuk, vigyázzunk rá, hogy mikor nyomjuk meg. Bizalmas iratokat és kompromittáló fényképeket kivetíteni nem biztos, hogy jó ötlet.




2012. március 4., vasárnap

Pollack Expo 2012

Pénteken voltam Pollack Expo-n. Szakmai kiállítás és konferencia a Pécsi Tudományegyetem (azon belül Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar) rendezésében. Honlap itt: http://pollackexpo.hu.

Sajnos csak a második napra sikerült eljutni, azért sajnos, mert elképesztően érdekes volt számomra. A rendezvény konferencia-részét látogattam elsősorban, megnéztem annyi előadást, amennyit tudtam - kár, hogy egyszerre csak egy helyen tudtam lenni.:) Nagyon sok érdekes dolgot láttam a prezentációkban, láttam nagyon jó megoldásokat, láttam kevésbé jó megoldásokat, láttam típushibákat és olyan hibákat is, amiket eddig még soha. Sok-sok inspirációt kaptam, így lesz még Pollack-os bejegyzés biztosan.

Néhány téma, ami előkerült:
- Mi az üzenet?  Miért pont arról beszél az előadó, amiről?
- Túl sok az információ - nem kell mindent elmondani 20 perc alatt, amit tudunk.
- Ne gondoljuk, hogy a hallgatóság is olyan naprakész és tájékozott a témánkban, mint mi, akik ezzel kelünk és ezzel fekszünk évek óta.
- Egy 1 órás prezentáció ledarálása 20 perc alatt nem elegáns.
- Átláthatatlan ábrák beillesztése a prezentációba - és aztán nem beszélni róla. Miért?
- Forgó céglogo beillesztése minden diába - garantált figyelemlekötő és a harmadik diától kifejezetten irritáló.


2012. február 15., szerda

El akarom mondani

Nem én. Illetve én is, de ez most másról fog szólni. Nem lesz praktikus, nem lesz benne powerpoint és nem lesznek benne színek sem. Most a lélekről lesz szó.

Arról, hogy akarni kell elmondani.

Amikor kiállsz a közönség elé, úgy állj ki oda, hogy azt érezd, mindennél fontosabb a világon az, hogy azok, akik ott ülnek veled szemben, megtudják azt, amit el fogsz nekik mondani.

Hogy az, amiről beszélni fogsz, életbevágóan fontos a számukra.

Ha nem hallgatnának most téged, valami nagyon fontos maradna ki az életükből, de hogy most itt vannak és hallani fognak téged, valami meg fog változni bennük.

Légy tudatában, hogy hatást fogsz gyakorolni - és akarj hatást gyakorolni. Akard, hogy tudjanak arról, amit el fogsz nekik mondani.

...és a csoda az, hogy ha Te el akarod nekik mondani, akkor Őket érdekelni fogja az, amit el akarsz mondani. Automatikusan. Így működik a világ. Ilyen egyszerűen.

Akard elmondani.

Szép napot! :)

2012. január 29., vasárnap

A hallgatóság, mint tényező

Mikor felkészülünk egy előadásra és átgondoljuk, hogy miről fogunk beszélni, érdemes pár percet arra is szánni, hogy sorra vegyük, kik ülnek majd a közönség soraiban: sokkal hatékonyabb előadást fogunk tartani, ha figyelembe vesszük, hogy hallgatóságunk mit képes az adott pillanatban befogadni.
- Mennyit tudnak arról, amiről beszélni fogok? - Kell-e rövid áttekintést nyújtani, mielőtt belekezdek a lényegbe?
- Szakemberek vagy laikusok? - Érdemes-e belemenni a részletekbe? Szabad-e szakszavakat használni?
- Nekik miért fontos, amiről beszélni fogok? - Milyen információkkal lehet felkelteni az érdeklődésüket?
- Sokan lesznek? - 100 embernek inkább előadni kell, 10 emberrel akár beszélgethetünk is.
- Mennyire lesznek majd fáradtak? - Ebéd után könnyedebb előadást tartsunk, ebéd előtt minél rövidebbet.
És a többi, és a többi....