A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előadás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előadás. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. május 6., hétfő
Amit a közönségről tudnunk kell
kép innen :http://blog.mbabasecamp.com
Amikor a prezentációra készülünk, nem haszontalan dolog készülő előadásukat leendő közönségünk szempontjából is megvizsgálni. Mert az egy dolog, hogy mi fogunk előadni - de nekik kell majd végighallgatni.
Mi az amit érdemes tehát átgondolni?
1. Mi az a jellemző tulajdonság, ami közönségünk minden tagjáról elmondható?
Egy közönségnek általában egy vagy kettő olyan közös tulajdonsága van, ami mindenkire ráillik - ilyen lehet a foglalkozásuk vagy az üzletág, amiben érdekeltek, vagy az élethelyzetük, a lakóhelyük vagy valamilyen közös érdek vagy érdeklődési kör. Ezen információk ismeretében mondanivalónk alátámasztása sokkal hatásosabb lesz.
- Olyan példákat válasszunk, ami a közönség számára felfogható, amit hozzá tudnak kötni a mindennapi életükhöz. Például ha kisvállalkozóknak tartunk előadást, akkor kisvállalkozókról hozzunk fel példákat és ne az 500 legnagyobb vállalkozással példálódzunk.
- Idézzünk olyan emberektől, akiket jó eséllyel ismernek és elismernek, vagy rendelkeznek a közönség jellemző tulajdonságával.
2. Mit tudnak a témámról?
Azaz milyen tudásszinttel rendelkeznek arról, amiről beszélni fogunk és mi az, ami őket ezzel kapcsolatban a leginkább érdekli?
- Az előadás fő üzenete (key message) legyen az, amire a közönség leginkább kíváncsi. Különböző közönség különböző fő üzenetet kíván meg, még akkor is, ha ugyanarról a témáról szól az előadásunk. Egy új iszapvíztelenítő gépről szóló előadásnak más az üzenete akkor, ha azt a szennyvíztisztító telep üzemeltetőjének mutatjuk be és más az üzenete, ha a szennyvíztisztító telep tervezőjének kell bemutatnunk. Az üzemeltetőt az érdekli, hogy mennyibe kerül üzemeltetni, a tervezőt pedig az érdekli, hogy mekkora a víztelenítési hatásfoka.
- Készüljünk fel a kérdésekre, amik a fő üzenettel kapcsolatban a közönségtől várható.
3. Milyen érzésekkel viseltetnek a téma iránt?
Mennyire érdekli őket a prezentációnk? Ha tudjuk, hogy valószínűleg érdektelen lesz a közönségünk, találjunk egy erős érvet, hogy miért is hallgassanak végig és ezt előadásunk legelején vessük be.
2013. január 21., hétfő
Műszaki marketing
kép innen: www.creativetechnicalmarketing.com
A műszaki jellegű termékeket is el kell adni. Akár régi termékről van szó, akár újról, akár olyanról, ami már közismert, akár egy világraszóló új találmány. Az eladáshoz pedig muszáj marketing tevékenységet folytatni, mert ugyan állítólag a jó bornak nem kell cégér, de sajnos ma már túl sok a jó bor is - így ez az állítás mára megdőlni látszik.
A marketinghez, mint kifejezéshez sok társult tartalom és
érzés tartozik, amiknek a többsége nem feltétlenül pozitív. Sokszor kicsit
gúnyosan emlegetjük …jah, marketing…Pedig marketinget csinálni lehet kulturáltan, tisztességesen
és elegánsan is.
Először is a marketinget ne tekintsük többnek, mint ami. Nevezzük
marketingnek egyszerűen azt a folyamatot, amelyben termékünket megismertetjük a potenciális
vásárlóval - amely folymatban nem akarjuk a vásárlót manipulálni, sem
félrevezetni, sem megtéveszteni. Egyszerűen nem teszünk mást, mint információt terjesztünk –
magunkról.
A műszaki marketingnek a lakosságnak szóló része – műszaki
cikkek eladása - nem sokban különbözik a nem műszaki jellegű marketingtől (pl. ruházat, illatszerek). Sok bennük az érzelmi manipuláció, inkább életstílust
adnak el, mint a konkrét terméket: gondoljunk csak az autó, a mobiltelefon vagy
a tv-készülék reklámokra.
A business to business kategória – amivel most foglalkozni
szeretnénk – hál'istennek ettől kicsit különbözik, de talán nem eléggé. A B2B
(business to business) marketing arra az esetre vonatkozik, amikor az eladó és
a vásárló is cég, azaz nem magánszemély, azaz másképpen szólva – nem lakosság.
Ebben az eladási szituációban más folyamatok zajlanak le és a
termék kiválasztása is más szempontok szerint történik. Ezt a különbséget a
marketing ipar alapvetően felismerte – azonban sokszor tűnik úgy, hogy az amúgy
felkészült és kidolgozott marketing stratégiák a műszaki jellegű B2B
marketinggel mégsem tudnak mit kezdeni.
Amit általában egyértelmű, hogy az eladás során
- Szakember áll szemben szakemberrel: azaz – ideális esetben – a vevő és az eladó is képzett műszakilag.
- A racionalitás többet nyom a latban, mint az érzelmek: azaz sokkal kisebb mértékben szól az kommunikáció az érzelmi manipulációról, sokkal inkább hasznosságról, hatékonyságról, megtérülésről.
Amin mégis elcsúszhat a marketing-kommunikáció:
- A „szakembert” hihetetlen mennyiségű adattal bombázzák: táblázatokkal, grafikonokkal, bonyolult ábrákkal. Kinek van ma ideje arra, hogy ezeket végignézze és megtalálja a számára fontos információkat?
- Egy egy termék általában több iparágban/szegmensben is eladható – a marketing stratégia ugyanakkor nem veszi figyelembe az adott iparág sajátosságait: a "mindenkinek mindent" elv miatt sokszor irreleváns információk tömege zúdul a potenciális vásárlóra. Az ilyen stílusú – nem személyre szabott, nem vevőközpontú - kommunikáció pedig sokszor több ellenérzést szül, mint szimpátiát.
- A „szakemberről” sokan azt feltételezik, hogy mindenhez ért. Ez legtöbbször nem igaz, azonban sosem fogja bevallani senki. Ne várjuk el a vevőtől, még ha ún. „szakember” is, hogy olyan részletekben ismerje a termékünket, mint mi.
Hogyan lehet jobban csinálni?
- Műszaki és gazdasági adatok strukturálása, koncentrálás a lényeg kiemelésére.
- Egyszerű, könnyen érthető grafikonok, táblázatok minden kiadványban, előadásban, honlapon.
- Vevőközpontú marketing-stratégia kidolgozása. Miért jó a vevőnek, ha a mi termékünket választja: a hatékonyság és a megtérülés egyszerű, könnyen érthető bemutatása.
- Iparág-specifikus marketing: előadások, kiadványok kidolgozása az egyes iparágakra specializáltan.
- Oktatási és ismeretterjesztési feladatok felvállalása: vállaljuk fel, hogy megtanítjuk a vevőt a termékünkhöz kapcsolódó műszaki ismeretekre és vállaljuk, hogy műszaki kérdéseikkel is hozzánk forduljanak tanácsért, nemcsak vásárlás esetén – hosszútávon ugyanis biztos a megtérülés.
2012. november 12., hétfő
Retorika és prezentáció
Kép innen.
És mivel gond nélkül meg tudjuk magunkat értetni, nem is jut eszünkbe, hogy a nyilvános beszéd "tudománya" bizony egy külön tudomány.
És ez nem véletlenül van így.
A retorikáról van szó.
Régebben a közgondolkodás szerint sem volt kérdés (már az ókori görögök is...), hogy nyilvánosan megszólalni, felszólalni, előadni és érvelni a beszédnek egy különleges, minősített esete és így jelentősen különbözik egy baráti beszélgetéstől, de még egy komolyabb hangvételű üzleti tárgyalástól is.
Aki próbálta, tudja már, hogy hiába van a fejünkben minden szükséges ismeret és gondolat, nyilvános előadás közben gyakran nem úgy "jön ki" belőlünk, nem úgy hangzanak a mondatok, nem azt a hatást érjük el, amit szeretnénk, ha nem szántunk elég időt és energiát a felkészülésre.
A retorika a wikipédia szerint: " a szónoklat tudománya, eredetileg díszes külsőségek között előadott beszédeket, ékes stílusú, nyilvános megszólalásokat jelentett. Később a nem szépirodalmi műfajok elméletét jelentette. Iskolai tantárgy volt a beszéd- és értelemgyakorlat mellett. Ma a rendszeres gondolkodás és önkifejezés eszköze, a kulturált érvelés, vitatkozás tudománya. Tárgya minden nyilvános, közéleti megszólalás, minden közéleti kommunikációs helyzet, és szereplője minden nyilvánosan megszólaló ember. Társtudománya a szövegtannak, amely a sikeres közlés, a meggyőző beszéd szempontjai alapján tekinti át a szöveg (beszéd) létrehozását."
Ma tanfolyamokon, felsőoktatási továbbképzéseken lehet elsajátítani a retorika alapjait. A Google keresőbe a "retorika oktatása" címszót beírva számos iskolát találhatunk. További ismereteket szerezhetünk a retorika.lap.hu oldalon is.
Egy termék- vagy cégbemutatónál, egy konferencia-előadás alkalmával a helyzetek és az elvárások általában kisebbek, így ezen szituációk megoldása nem igényel mély retorikai ismereteket. De az,
- hogy a gondolatainkat össze kell szedni előre,
- hogy beszédünk logikáját át kell gondolni,
- hogy beszédünk célját tisztázni kell magunkban,
minden esetben igaz és megkerülhetetlen. (A "majd megoldom valahogy" csak a nagyon-nagyon nagy rutinnal rendelkezőknél működik.)
Nagy segítség, ha előadásunkat próbaként be tudjuk mutatni egy őszinte, erős kritikai érzékkel bíró, de laikus ismerősnek. Érdemes meghallgatni a véleményét és azt, hogy ő mit értett meg előadásunkból.
Itt is, minden az életben oly sok esetben, a gyakorlással a rutin is kialakul és a tapasztalat felhalmozódáséval egyre kevesebb gyakorlásra lesz szükség.
Van akinek a nyilvános beszéd ösztönösen könnyebben megy, de ezt is - mint bármi mást - bárki képes elsajátítani.
2012. október 8., hétfő
Gördülékeny prezentáció - hogyan kerüljük el a kínos csendet
Egy praktikus ötlet arra vonatkozóan, hogy hogyan kerüljük el a két dia között beálló csendet és szünetet.
A legtöbb prezentáció úgy készül és úgy áll össze, hogy egy gondolatmenet egy diához kapcsolódik, azaz 1 gondolat = 1 dia, így tehát, mikor egy gondolat véget ér, és még nem kezdődött el a következő gondolat/nem jelent meg a következő dia, akkor bizony egy rövid szünet keletkezik.
Miért baj ez?
Ez a szünet
- egyrészt baj azért, mert a közönség figyelme lekötetlen marad és lehetőség adódik az előadástól és tőlünk független figyelemlekötő gondolatok felbukkanására a közönségben ülők fejében (mi lesz az ebéd? mit kell még csinálnom délután? vajon fog esni holnap?).
- másrészt baj azért, mert mi magunk, mint előadók is megakadunk egy pillanatra és újra fel kell vennünk az előadás fonalát a következő dia megjelenését követően. És az pedig közismert tény, hogy valamit folyamatosan működtetni mindig kevesebb energiát igényel, mint ki-be kapcsolgatni.
Hogyan kerülhetjük el ezt a haszontalan szünetet?
Készüljünk rá és a megelőző diához tartozó gondolatmenet végén, szünet tartása nélkül, gondoskodjunk egy rövid átvezető mondatról, ami felvezeti a következő diát. Itt olyasmikre kell gondolni, mint például:
.....Ezek alapján tehát arra a következtetésre jutottunk, hogy...
.....A vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy...
.....A folyamat következő lépése pedig...
Ezeket az átkötéseket a prezentáció begyakorlásakor érdemes kitalálni és megjegyezni. Sőt, pánik esetére érdemes lehet a saját prezentáció-vázlatra az egyes diák mellé fel is jegyezni az átkötőszövegeket, így rövidzárlat esetén is jó szolgálatot tudnak tenni.
Kép és ötlet innen.
2012. augusztus 6., hétfő
Mitől jó? #7
Van egy olyan oldal, hogy www.ted.com, ahol sok-sok gondolatébresztő előadás látható.
Előadás tehát, élő emberrel, nemcsak a prezentáció. Innen való a most következő videó is. A 28 nyelvű feliratozás között a magyar is megtalálható.
Az előadó hölgy egy prezentációt is készített az előadásához, amit a videóban szintén látni fogunk. Megfigyelhető, hogy milyen precízen hangolta össze prezentációjának képeit a mondanivalójával, hogy hogyan emeli ki, hogyan hangsúlyozza a prezentációval azt az üzenetet, ami el akar mondani.
A hölgyet nézve és hallgatva kétségünk nem lehet afelől, hogy
- felkészült az előadásra,
- minden mondatának és gesztusának helye van,
- tudja miért ad elő és mi az az üzenet, amit át akar adni a közönségnek.
Szánjuk rá azt a 20 percet, hogy meghallgassuk.
Ja, hogy miről szól? Arról, hogyan lehet az, hogy a sok digitális kapcsolatunk mellett egyre magányosabbak vagyunk.
Sherry Turkle: Kapcsolódva, mégis magányosan?
A TED-ről bővebben itt: http://www.ted.com/pages/about

2012. július 23., hétfő
5 gondolat...a mondanivalóról
Ez egy sokszor előcitált téma. Hogy legyen mondanivaló.
1. Ha nincs mondanivalónk ne tartsunk előadást. Ha muszáj előadást tartunk, azonnal álljunk neki mondanivalót keresni.
2. A jó mondanivaló belefér egyetlen mondatba. Keressük meg ezt a mondatot és lebegtessük a szemünk előtt, amíg az előadásra készülünk.
3. Akár rövidebb, akár hosszabb előadást tartunk, egészen biztosan nem lesz időnk mindent elmondani, amit az adott témáról elmondani szeretnénk. Szelektáljunk előre és a rendelkezésre álló időhöz szabjuk a tartalmat.
4. A közönségünk egészen biztosan nem azonos tudásszinten van előadásunk témáját illetően. Saccoljuk meg előre, hogy mekkora az átlagos tudásszint az adott témában, ezt osszuk el kettővel és erre a tudásszintre építsük fel az előadást.
5. Higgyük el azt, amit mondunk. Látszódjon rajtunk, hogy értünk ahhoz, amiről beszélünk és az utolsó vesszőig képesek vagyunk vele azonosulni.
kép innen: http://www.ihatepresentations.com
2012. július 11., szerda
7 jótanács arról, hogy hogyan tartsunk jó műszaki prezentációt
A jó prezentáció kemény munka, nem trükk.
Mindenki képes arra, hogy jó prezentációt tartson, feltéve ha elegendő időt fordít a felkészülésre. A most következő tanácsok kifejezetten műszaki prezentáció tartásáról szólnak.
1. Vegyél egy retorikáról szóló könyvet
Nem elég elolvasni egy cikket arról, hogy hogyan tartsunk jó prezentációt. Aki jó előadó akar lenni, annak bele kell ásnia magát a beszéd tudományába.
Kezdetnek jó lehet a klasszikusnak számító Dale Carnagie könyve: Gyors és könnyű út a hatásos beszédhez (The Quick and Easy Way to Effective Speaking - magyarul úgy tudom, nem jelent meg).
2. A tartalom a király
Szükséged van tartalomra. Ha nincs semmi mondanivalód, inkább maradj csöndben. Sok olyan prezentáció van, ami tartalmában megfoghatatlan, de az ilyen előadáshoz feltűnő előadó kell.
Ez a mi esetünkben nem alkalmazható.
A tartalmat a hallgatóságra kell szabni. Milyen tudásszintet vehetünk magától értetődőnek?
Becsüld alá a tudásszintet, de soha ne becsüld alá a hallgatóság intelligenciáját!
Töltsd ki a prezentációt! Minden perc, amiben rád figyelnek, meg kell hogy érje nekik. Minden egyes mondat legyen érdekes.
Gyakran halljuk, hogy az első "n" másodperc milyen fontos. Nem, nem fontos. Senki nem fogja elhagyni a termet 60 másodperc múlva, azonban 60 másodperc elteltével már gyakran tudom, hogy az előadó kitölti vagy csak kihasználja majd az időmet.
3. Lassan és érthetően
Műszaki prezentációt adunk elő. Nem időjárás-előrejelzést, nem értékesítünk, nem reklámozunk, nem politikai beszédet tartunk. Ez azt jelenti, hogy hagyjuk ki a kitöltő elemeket és térjünk rögtön a lényegre. Ennek a többi esetben is így kellene lennie, de a mi esetünkben ez alapvető.
Ne mondd el ugyanazt háromszor különböző megfogalmazásban. Legjobb, ha
lassan
és
érthetően
beszélsz.
Egyik mondat
a másik után.
Ne olvass fel. Sem papírról, sem projektorról, sem képernyőről. Eleget gyakoroltál ahhoz, hogy tudd fejből a szövegedet. Ugye?
4. A jó prezentációnak van tetőpontja
A jó prezentációnak van egy - és csakis egy - tetőpontja. Próbáld meg összefoglalni a mondanivalódat egyetlen mondatba! És most sűrítsd össze ezt a mondatot! Ne legyen benne vessző és "és". Képzeld el, hogy a hallgatóságod csak egy mondatot jegyez meg az előadásodból - melyik lesz az? Mondhatod ezt például. "Ha csak egy dolgot jegyzel meg az előadásomból, akkor legyen ez: A jó prezentáció kemény munka, nem csak egy trükk."
A jó prezentációnak van egy - és csakis egy - tetőpontja. Ebben az esetben ne félj az ismétléstől. A jó prezentációnak van egy - és csakis egy - tetőpontja.
A tetőpont meghatározza a mondanivaló további részét. Mivel ha megvan a tetőpontod, akkor megvan a szempontrendszered, ami alapján rövidítheted a mondanivalódat.
5. A humor megengedett
Igen, viccelhetsz is. Egy vicces kép, ami átvezet egy másik témához, megengedett, amíg nem túl sok és a témába vág.
Te magad viszont ne nevess! Jobb, ha az előadónak fanyar a humora.
6. Ne kérj bocsánatot.
Aki a színpadon van, az nem kér bocsánatot. Maximum egy gyors "elnézést" eressz meg. Nem számít, hogy ki hibázott vagy mi volt a hiba. Az előadó felelőssége megbírkózni vele.
Ha gyorsan tudsz reagálni, viccet csinálhatsz belőle, de akkor is térj vissza az eredeti forgatókönyvhöz minél hamarabb.
7. Gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj
Nem tudsz eleget gyakorolni.
Az egyetlen kivétel, ha úgy hangzol, mint aki több, mint eleget gyakorolt.
Ha nem gyakorolsz eleget, nem tudsz a közönségre nézni. Nem tudsz olvasni az emberek arckifejezéséből, hogy megértették-e, amit mondtál, vagy meg kellene ismételni. Ha van időd a közönségre nézni, a szemkontaktus automatikusan létrejön és még az "ööö"-k is eltűnnek.
A cikk alapja: http://focs.wordpress.com/2007/09/12/9-tips-how-to-give-a-technical-presentation/

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)