2012. október 8., hétfő
Gördülékeny prezentáció - hogyan kerüljük el a kínos csendet
Egy praktikus ötlet arra vonatkozóan, hogy hogyan kerüljük el a két dia között beálló csendet és szünetet.
A legtöbb prezentáció úgy készül és úgy áll össze, hogy egy gondolatmenet egy diához kapcsolódik, azaz 1 gondolat = 1 dia, így tehát, mikor egy gondolat véget ér, és még nem kezdődött el a következő gondolat/nem jelent meg a következő dia, akkor bizony egy rövid szünet keletkezik.
Miért baj ez?
Ez a szünet
- egyrészt baj azért, mert a közönség figyelme lekötetlen marad és lehetőség adódik az előadástól és tőlünk független figyelemlekötő gondolatok felbukkanására a közönségben ülők fejében (mi lesz az ebéd? mit kell még csinálnom délután? vajon fog esni holnap?).
- másrészt baj azért, mert mi magunk, mint előadók is megakadunk egy pillanatra és újra fel kell vennünk az előadás fonalát a következő dia megjelenését követően. És az pedig közismert tény, hogy valamit folyamatosan működtetni mindig kevesebb energiát igényel, mint ki-be kapcsolgatni.
Hogyan kerülhetjük el ezt a haszontalan szünetet?
Készüljünk rá és a megelőző diához tartozó gondolatmenet végén, szünet tartása nélkül, gondoskodjunk egy rövid átvezető mondatról, ami felvezeti a következő diát. Itt olyasmikre kell gondolni, mint például:
.....Ezek alapján tehát arra a következtetésre jutottunk, hogy...
.....A vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy...
.....A folyamat következő lépése pedig...
Ezeket az átkötéseket a prezentáció begyakorlásakor érdemes kitalálni és megjegyezni. Sőt, pánik esetére érdemes lehet a saját prezentáció-vázlatra az egyes diák mellé fel is jegyezni az átkötőszövegeket, így rövidzárlat esetén is jó szolgálatot tudnak tenni.
Kép és ötlet innen.
2012. október 1., hétfő
SmartArt - PowerPoint 2010
A fenti képen egy SmartArt-tal készült diakép látható. PowerPoint 2010-ben a SmartArt itt érhető el:
Beszúrás/SmartArt és katt.
A SmartArt leginkább úgy fogható fel, mint előregyártott egyszerű "infógrafika". A galériában látható alakzatok az alapváltozatot képviselik, mindegyik alakzat átszínezhető, elforgatható, térbeli hatásokkal kiegészíthető, azaz lényegében minden módosító eszköz alkalmazható a SmartArt elemek elemein is.
Játszani és inspirálódni tökéletes, a való életben történő alkalmazása azonban nehezen járható. Ritkán fordul elő, hogy az éppen ábrázolni kívánt szituációra pont ráillik valamelyik előregyártott grafika. Igaz, hogy lehet őket módosítani és újabb elemekkel bővíteni, azonban a módosítás gyakran nehézkes és lassú, így sokszor egyszerűbbnek tűnik az ábrát "kézzel" megrajzolni
2012. szeptember 21., péntek
2012. szeptember 17., hétfő
Diaszámozás - PowerPoint 2010
A kézi módszeren kívül lehetőség van arra, hogy a PowerPoint kívánságunkra beszámozza a diákat. További választható lehetőség, hogy dátummal lássa el őket és ezen belül további választható lehetőség, hogy egy adott fix dátummal, vagy az éppen aktuálissal.
Diaszámozás beállítása:
1. Beszúrás/Diaszám - katt
2. Felugró ablakban a "Dia szám" négyzetbe pipa.
3. Ha nem akarjuk, hogy az első ún. címdián is legyen diaszám, akkor pipáljunk egyet a "Ne legyen a címdián" négyzetébe az ablak alján.
4. Katt a "Mindegyik" gombra, ha mindegyik dián, illetve az "Alkalmaz"-ra, ha csak az aktuális dián szeretnénk az oldalszámot feltüntetni.
Dátum megjelenítése:
1. Beszúrás/Dátum és idő - katt
2. Felugró ablakban (ami ugyanaz az ablak, mint az előző esetben:)) pipa elhelyezése a "Dátum és idő" négyzetbe.
3. Most két lehetőség közül választhatunk:
- automatikus dátum, azaz minden megnyitáskor az épp aktuális dátum fog megjelenni
- fix dátum: úgymond kézzel megadhatjuk, hogy milyen állandó dátumot szeretnénk a diákon szerepeltetni
Szóval katt a megfelelő helyre.
4. Katt a "Mindegyik" gombra, ha mindegyik dián, illetve az "Alkalmaz"-ra, ha csak az aktuális dián szeretnénk a dátumot feltüntetni.
2012. szeptember 10., hétfő
Mitől jó? #8
A címben szereplő BAJA-nak nincsen köze Baja városunkhoz, hanem egy terep-rally verseny típust jelöl.
Tehát a prezentáció egy BAJA terepversenyre készült jármű tervezéséről, összeállításáról, teszteléséről szó.
Mitől jó?
- átgondolt szerkezet: az alkotó gondosan válogatta ki a képeket, egy témáról egy vagy maximum két kép
- kevés, lényegretörő szöveg: a képek feletti címek röviden leírják a lényeget
- kiegészítő szövegek a legvégén: azokat az információkat, amiket az alkotó fontosnak tartott elmondani a prezentáción túl, a prezentáció legvégén helyezte el, így akit érdekel, elolvashatja, de magát a prezentációt nem töri meg vele
2012. szeptember 3., hétfő
Felkészülés és gyakorlás
A most következő prezentáció egy újabb remek prezentáció arról, hogy miért is fontos dolog a prezentáció, hogyan érdemes egy prezentációra felkészülni és miért olyan fontos a gyakorlás.
A tartalmon kívül a prezentációra is érdemes figyelni, mert az is nagyon profi.
A prezentáció alatt a slide-ok feliratait lefordítottuk magyarra.
1. A beszéded mérgező
2. A kommunikáció egy univerzális emberi jellemző.
3. Mindenki kommunikál.
4. Szóban.
5. Non-verbálisan (azaz nem szóbeli eszközökkel).
6. Vizuálisan.
7. Zenével.
8. Étellel vagy ízekkel.
9. Mozgással.
10. Hát igen. Körülbelül az idő kezdete óta kommunikálunk.
11. Mégis, a kommunikáció az egyik legkevesebbet gyakorolt emberi jellemző is egyben.
12. Az egyetlen és legnagyobb probléma a kommunikációval...
13. ..az az illúzió, hogy megtörtént (G. B. Show)
14. Mindenki azt mondja: Én egy nagyszerű kommunikátor vagyok!
15. Mégis - fogadd el tőlem - a legtöbben nem vagyunk azok.
16. Megjegyzés: az átlagos előadóval szemben a bohócok VALÓBAN nagyszerű kommunikátorok!
17. Lekötnek és megmozgatnak másokat.
18. Közönség-központúak.
19. Kockázat-vállalók.
20. Nancy Duarte (www.duarte.com) szerint a megkérdezett vezetők 86,1%-a gondolja úgy, hogy az erős kommunikáció közvetlen hatással van a sikereire.
21. Mégis, mindösszesen 25,2%-uk gyakorol többet, mint 2 óra egy nagy téttel bíró prezentáció előtt.
22. Kifejlesztettünk egy SZÁRAZ kommunikációt.
23. Hogyan tudjuk kifejleszteni a NAGYSZERŰ kommunikációt?
24. Először is tanuljuk meg, hogy minden prezentáció nagy téttel bír. (Nancy Duarte: Slide:ology)
25. A kommunikáció, úgy mint minden beszélgetés, megbeszélés, prezentáció és iskolai előadás - nagy téttel bír.
26. Öt tipp a kommunikációs fejlődéshez:
27. 1. Értsd meg a közönségedet
28. Alkalmazkodj a közönség visszajelzéseihez.
29. Az érzelmek cselekvésre ösztönzik a közönséget.
30. Közönség nélkül nincs rezonancia (azaz együttrezgés).
31. Ne önző légy, hanem önzetlen.
32. 2. A látás kiüt minden más érzékelést
33. A felsorolások ölnek
34. Párosíts egy képet és egy tiszta gondolatot. Segíts a közönségnek minél több információt hosszú időre megjegyezni.
35. A Compfight és a Flickr a barátaid. Válassz "creative commons" képeket, jelöld meg a forrást.
36. 3. Készülj fel és gyakorolj
37. Szánj elég időt a kommunikációra.
38. 36 - 90 óra kell egy 1 órás, 30 diás prezentációra: elemezni a közönséget, ötleteket gyártani, forgatókönyvön gondolkodni, vizuális tervezést végrehajtani.
39. Soha ne hagyd elszállni a beszédedet! (A felkészületlenség prezentációs idegességhez vezet.)
40. Próbálj úgy, mint a TEDen előadók. Minden rövidebb a beszéd, annál több idő marad az ismétlésre. (Nancy Duarte)
41. 4. Légy empatikus a közönséggel.
42. A közönség a barátod, nem a riválisod.
43. Észre kell vennünk, hogy mindannyian különbözőek vagyunk abban, ahogy a világot észleljük.
44. És ezt a felismerést útmutatóként kell használnunk a másokkal való kommunikációban.
(Tony Robbins)
45. Koncentrálj arra, hogy megkülönböztesd magad másoktól.
46. Sir Ken Roobinson, az iskola megöli a kreativitást. Egy empatikus beszéd: 13,4 millió néző.
47. Ne adj elő olyan prezentációt, amit nem szeretnél végigülni. (Nancy Duarte)
48. 5. Folyamatosan fejleszd a képességeidet.
49. Olvass, iratkozz fel, kövess. Megjegyzés: ezek csak példák a számtalan lehetőség közül.
50. Olvass - a prezentálás új útjairól.
51. Olvass - a tartalomról és az előadás módról.
52. Olvass - a vizuális tervezésről.
53. Iratkozz fel blogokra (philpresents, ethos3).
54. Iratkozz fel oldalakra (six minutes, creative communications).
55. Kövesd: empowered presentations, slides that rock).
56. Kövesd: Jessedee, Emiland.
57. Kövesd: David Crandall, Mars Dorian.
58. Ez itt nem a legerősebb, sem nem a legintelligensebb faj a túlélő fajok között..
59. ...de a legfogékonyabb a változásokra. (Charles Darwin)
60. Turbózd fel a beszédedet és változtasd meg a világot!

2012. augusztus 27., hétfő
5 gondolat...a gyakorlásról
foto: bjearwicke
Egy jó prezentáció olyan, mint egy tánc: az előadó és a prezentáció felváltva válik hangsúlyossá, hol az egyik fontos, hol a másik, és így egyik sem válik soha unalmassá (példa itt).
5 gondolat a gyakorlásról:
1. A legfontosabb, hogy csináljuk. A kevés gyakorlás is több a semminél.
2. Beszéljünk fennhangon. Nem kell hozzá hallgatóság, csinálhatjuk egyedül nyugodtan.
3. Mérjük az időt. Tudnunk kell, hogy menni ideig fogunk beszélni.
4. Gyakorlás közben születnek a frappáns átkötések - megfogalmazások. Jegyezzük fel ezeket a vázlatunkra, agyi áramszünet esetén életmentő lehet.
5. Soha ne magoljuk be szóról szóra az előadást.
2012. augusztus 21., kedd
Fényképalbum - PowerPoint 2010
Ma már számos olyan alkalmazás elérhető, amelyek segítségével fényképekből látványos diavetítést lehet készíteni. A PowerPoint 2010-ben is van egy olyan beépített funkció, amivel pikk-pakk készíthető csili-vili vetítés.
És hogy miért használjunk PowerPoint-ot fényképes vetítéshez?
- Mert kéznél van a program.
- Mert tényleg egyszerű.
- Mert az áttűnésékkel, időzítésekkel sokféle effekt elérhető.
- Mert használhatjuk a beépített diaháttereket.
Két példa következik, ugyanabból a fényképanyagból, kétféle stílusban. A képek a Sümegi várban készültek.
Hogyan készült?
1. Beszúrás/Fényképalbum (balról az ötödik)/Új fényképalbum
2. Kép forrása (bal felső sarok): forrásmappa megadása, képek kijelölés
3. Fekvő képek beforgatása irányba a megfelelő ikonokkal jobb oldalt középen
4. A kép elrendezése: 1 kép (legördülőből kiválasztani)
5. A keret alakja: lekerekített téglalap (legördülőből kiválasztani)
6. Téma: BlackTie (legördülőből kiválasztani)
7. Kész is van.

5. A keret alakja: egyszerű keret, fehér (legördülőből kiválasztani)
6. Téma: Ügyvezető (legördülőből kiválasztani)

2012. augusztus 6., hétfő
Mitől jó? #7
Van egy olyan oldal, hogy www.ted.com, ahol sok-sok gondolatébresztő előadás látható.
Előadás tehát, élő emberrel, nemcsak a prezentáció. Innen való a most következő videó is. A 28 nyelvű feliratozás között a magyar is megtalálható.
Az előadó hölgy egy prezentációt is készített az előadásához, amit a videóban szintén látni fogunk. Megfigyelhető, hogy milyen precízen hangolta össze prezentációjának képeit a mondanivalójával, hogy hogyan emeli ki, hogyan hangsúlyozza a prezentációval azt az üzenetet, ami el akar mondani.
A hölgyet nézve és hallgatva kétségünk nem lehet afelől, hogy
- felkészült az előadásra,
- minden mondatának és gesztusának helye van,
- tudja miért ad elő és mi az az üzenet, amit át akar adni a közönségnek.
Szánjuk rá azt a 20 percet, hogy meghallgassuk.
Ja, hogy miről szól? Arról, hogyan lehet az, hogy a sok digitális kapcsolatunk mellett egyre magányosabbak vagyunk.
Sherry Turkle: Kapcsolódva, mégis magányosan?
A TED-ről bővebben itt: http://www.ted.com/pages/about

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)